A Munka Törvénykönyve változásai az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével

Örökzöld kérdések, hatások egy hónappal a változásokat követően

Nexon-Milton - Jogi Fórum közös rendezvény

A munkajog szabályait szinte naponta alkalmazó szakmai Közönség az új Munka Törvnykönyve tavalyi életbe lépése óta megtanulta: a Polgári Törvénykönyv kimondva is az Mt. különös háttérjogszabálya lett. Prózaiabban fogalmazva: az Mt. kijelöli egyes fejezeteiben, hogy a Ptk.-ból mely rendelkezések - esetenként milyen eltéréssel - alkalmazandók. A különös háttérjogszabály hamarosan "kicserélődik", 55 év elteltével márciusban hatályba lép az új Ptk. Dr. Horváth István ügyvéd, egyetemi adjunktus (ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék) előadása az ennek apropóján tervezett, az Mt.-ben foglalt változásokkal foglalkozik. Az új Ptk.-nak az Mt. utaló rendelkezései alapján munkaviszonyokban is alkalmazandó szabályait Dr. Tőkey Balázs egyetemi tanársegéd ismerteti. De a szakértők nem feledkeznek meg 2013 "belterjes" munkajogi problémáiról sem.

Előadóink széleskörű konzultációs lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára.

A részvételi díj tartalmazza az elektronikus szakmai anyagot, a reggeli frissítőket, aprósüteményt és szendvicsebédet.

Időpont:

2014. április 23., szerda

Helyszín:

NEXON Konferenciaterem , 1138 Budapest, Váci út 186.

Ár:

20 000 Ft + áfa

Regisztrációs lap:

Itt letölthető, nyomtatható, faxolható

A konferencia részletes programja:

9.00-10.00

9.30-11.30
Az új Polgári Törvénykönyve hatása a munkajogra
Dr. Tőkey Balázs
egyetemi tanársegéd, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék

Az új Polgári törvénykönyvről:

  • Bevezetés: az új Ptk. megszületésének okai, folyamata.
  • A törvény szerkezete és felépítése.
  • Az új Ptk. által hozott legfontosabb változások.
Az új Ptk.-nak az Mt. utaló rendelkezései alapján munkaviszonyokban is alkalmazandó szabályai:
  • általános jognyilatkozati szabályok;
  • képviselet;
  • elévülés;
  • tartozáselismerés és egyezség;
  • teljesítés;
  • szerződés létrejötte;
  • előszerződés;
  • általános szerződési feltételek;
  • szerződés értelmezése;
  • szerződés hatálya;
  • kötbér;
  • engedményezés és tartozásátvállalás;
  • felelősségi szabályok.
Konzultációs lehetőség, kérdések, válaszok, észrevételek.

11.30-12.30

Szendvicses ebéd és egy kis meglepetésprogram!

12.30-14.30
Újból módosuló Munka Törvénykönyve - "örökzöld munkajogi kérdésekkel"
Dr. Horváth István
ügyvéd (Dr. P. Horváth Ügyvédi Iroda), egyetemi adjunktus, ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék

Az Mt. változásaiból:

  • Változó általános magatartási követelmények - a joggal való visszaélés.
  • Mely esetben pótolhatja a jognyilatkozatot a bíróság?
  • A törvényes képviselő munkaviszonnyal kapcsolatos szerepe a fiatal vagy a cselekvőképességében részlegesen korlátozott munkavállaló esetében.
  • Mikor tekintendő írásbelinek és közöltnek a jognyilatkozat?
  • Az analfabétákra vonatkozó szabályok.
  • "Kierőszakolt közös megegyezés" - a megállapodás megtámadásának új szabályai.
  • Mennyi időt kötelező a szülési szabadságból igénybe venni?
  • Engedményezés, tartozás-átvállalás és a kártérítés összegének számítása.
  • A levonásmentes munkabérrész fogalma.
  • Módosulnak a vezetők munkaszerződésének egyes szabályai.
  • Kárfelelősség munkaerő-kölcsönzés és diákmunka esetén.
  • Változó elévülés.
2014. I. 1-től lép hatályba:
  • A kötetlen munkarend új fogalma.
  • Megállapodás a szabadság következő évi kiadásáról.
2013. "örökzöldjeiből":
  • A keresőképtelenség tartama és a szabadságra való jogosultság.
  • Visszakövetelhető-e a "túladott" szabadság a munkaviszony megszűnése esetén?
  • A munkaszüneti nap díjazása.
  • A Kúria ítélete szerint: a bevásárlóközpont szolgáltatása a vasárnaphoz kapcsolódik - kinek jár vasárnapi pótlék?
  • A munkáltatói jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményei - ellenmondó határozatok az elmaradt jövedelem megítélésében.
  • Készpénzben vagy banki átutalással? - Ki dönt a bérfizetés módjáról?
Konzultációs lehetőség, kérdések, válaszok, észrevételek.

Beszámolók

Ügyfélszolgálat: 06 72 534 410 • Fax: 06 1 700 2549 • Email: iroda@jogiforum.hu • iStream.hu Kft. (Cg. 02-09-072551)