Egyéves az új Polgári Perrendtartás

Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? Szakértő előadóink segítenek kiigazodni az új rendelkezések útvesztőiben.

2017. január 1. napján hatályba lépett az új Polgári Perrendtartás. Az új törvény több mint fél évszázad után reformálta meg a korábbi jogszabályt, így hozva a joggyakorlat számára jelentős újításokat. Az új jogszabály a bizonyítási eljárás szabályait alapjaiban változtatta meg.

Dr. Éless Tamás, az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvéd partnere, a Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság volt tagja a perindítás nehézségeit mutatja be előadásában, melyekkel ügyvédként nap, mint nap találkozhatnak a rendezvény résztvevői.

Dr. Parlagi Mátyás, a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese részletes elemzésében ismerteti a megváltozott szabályokat és a felmerülő gyakorlati kérdéseket. Előadásában kitér a hatályba lépés óta eltelt időszakban született állásfoglalásokra is.

Kiemelt témaként szerepel februári konferenciánkon az osztott perszerkezet lényege és "veszélyei, az eljárás gyorsítása mint kodifikációs cél: az ezt elősegítő és gátló szabályok, a kötelező jogi képviselet, mint hatalmas felelősség. De szó esik majd a perindítás nehézségeiről is, illetve a bizonyítási indítványokkal szembeni követelményekről és a megújult szakértői bizonyításról.

A rendezvényt a konferencia előadóinak kerekasztal beszélgetése zárja, melyet Dr. Varga István, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék), ügyvéd, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság volt tudományos titkára moderál majd.

Előadóink a jelenlévők részére széleskörű konzultációs lehetőséget biztosítanak.

A részvételi díj tartalmazza az elektronikus szakmai anyagot*, valamint a reggeli frissítőket, pogácsákat és az ebédet.

A programváltozás jogát fenntartjuk.

*Az előadók hozzájárulásának függvényében.

Időpont:

2019. március 20., szerda

Helyszín:

Benczúr Ház, 1068 Budapest, Benczúr u. 27.

Ár:

27 900 Ft + áfa

Kedvezmények:

joghallgató | ügyvédjelölt

Regisztrációs lap:

Itt letölthető, nyomtatható, faxolható

A konferencia részletes programja:

9.15
Regisztráció

9.45-10.45
Perindítási viszontagságok ügyvédi szemmel
Dr. Éless Tamás
ügyvéd, partner, Oppenheim Ügyvédi Iroda, az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjog Tanszékének tiszteletbeli tanára, a Polgári Perjogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság volt tagja

10.45-11.00
Kávészünet

11.00-12.00
Bírói tapasztalatok - az elmúlt egy év gyakorlata I.
Dr. Parlagi Mátyás
a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese

  • Az osztott perszerkezet lényege és "veszélyei"
  • Az eljárás gyorsítása mint kodifikációs cél: az ezt elősegítő és gátló szabályok
  • A kötelező jogi képviselet, mint hatalmas felelősség
  • A keresetlevél és írásbeli ellenkérelem tartalmi követelményei: sorvezető vagy akadálypálya a szabályozás?
  • A keresetváltoztatás korlátozása és a jogcímhez kötöttség

12.00-12.30
Ebédszünet

12.30-13.30
Bírói tapasztalatok - az elmúlt egy év gyakorlata II.
Dr. Parlagi Mátyás
a Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese

  • A perfelvételi iratok beadhatóságának korlátozása és a hatálytalanság jogintézménye
  • A bizonyítási indítványokkal szembeni követelmények, a megújult szakértői bizonyítás
  • A fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárás új szabályai, buktatói
  • A fellebbezés tartalmi követelményei

13.30-13.45
Kávészünet

13.45-14.45
Kerekasztal beszélgetés Dr. Varga István, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék), ügyvéd, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság volt tudományos titkára moderálásával

Legközelebb

Beszámolók

Ügyfélszolgálat: 06 72 534 410 • Fax: 06 1 700 2549 • Email: iroda@jogiforum.hu • iStream.hu Kft. (Cg. 02-09-072551)