Változások a közbeszerzési szabályok alkalmazásában

2013. július 1-jével módosul a közbeszerzési törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek

http://konferencia.jogiforum.hu/kozbeszerzes_2013_julius

A Parlament 2013. június 21-én fogadta el a közbeszerzési törvény módosítására irányuló javaslatot, melynek következtében 2013. július 1-jétől módosulnak a közbeszerzési törvény szabályai. Fontos dátum ez a közbeszerzési jogalkalmazás szempontjából. E napon több jogszabály-módosítás lép hatályba, amelyek érintik a közbeszerzési törvényt és a kapcsolódó végrehajtási rendeleteket.

A módosítás - alapvetően az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalatainak figyelembe vételével - további egyszerűsítéseket vezet be, szem előtt tartva az uniós források sikeres felhasználásának igényét.

Emellett jelentős változások történtek az építésügyi jogszabályok terén. Ugyancsak júliusban lépnek hatályba a lánctartozások megakadályozásáról szóló kormányrendelet által bevezetett módosítások, amelyek új előírásokat vezetnek be – többek között – a minimális építőipari rezsióradíj és az aránytalanul alacsony ár szabályai körében.

A Jogi Fórum 2013. július 23-án konferenciát tart, melynek célja a törvénymódosítás által bevezetett módosítások és az ugyancsak változó végrehajtási rendeletek bemutatása. A legfontosabb változások áttekintése mellett kitérünk azok hátterének, valamint az érintett probléma gyakorlatának ismertetésére is.

Készüljenek fel a változásokra Szakértőnk, Dr. Kothencz Éva közbeszerzési szakértő, társasági szakjogász, a Közbeszerzések Tanácsa korábbi jogi főosztályvezetője segítségével! Előadónk a jelenlévők részére széleskörű konzultációs lehetőséget biztosít.

Néhány címszó a módosuló szabályok közül:

Időpont: 2013. július 23., kedd

Ár: 8 900 Ft + áfa

Helyszín: Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér, 1067 Budapest Eötvös utca 10.

A konferencia részletes programja:

9.00-9.30

9.30-10.15 Változások a közbeszerzési szabályok alkalmazásában - I. rész

Dr. Kothencz Éva

közbeszerzési szakértő, társasági szakjogász, a Közbeszerzések Tanácsa korábbi jogi főosztályvezetője

10.15-10.25

10.25-11.10 Változások a közbeszerzési szabályok alkalmazásában - II. rész

Dr. Kothencz Éva

közbeszerzési szakértő, társasági szakjogász, a Közbeszerzések Tanácsa korábbi jogi főosztályvezetője

11.10-11.40

Konzultációs lehetőség, kérdések, válaszok, észrevételek a közbeszerzés változó jogi szabályaival kapcsolatban.